Technika / Web / A spamek történelme

Linkajánló

A spamek történelme

A spamek már a XIX. században is problémát jelentettek, bár ekkor még csupán táviratokban jelentek meg. Ezeket komoly büntetésekkel sikerült megszüntetni, de az elektronikus reklámüzeneteknél nem ezt a módszert alkalmazzák, a Smith-féle törvénytervezetet ugyanis elutasították. Manapság is kéretlen reklámüzenetnek nevezhetőek a szórólapok, melyeket offline spamnek is szokás nevezni.

1970-ben mutatta be a Monthy Phyton csoport a Viking-jelenetet, melyből a spam szót csak 1993-ban, az ARMM spam megjelenésekor kezdték így használni. Azonban az első igazi spamet már 1978. május 3-án elküldték, ez a DEC spam. Innentől számítjuk a valódi spamkorszakot, amely napjainkig tart. A probléma azonban csak 1993. óta igazán jelentős. Előtte alig akadtak spamek, azóta azonban igazi veszélyt és valódi problémát jelentenek. Az első vállalat, amely spamelt, a Canter & Siegel volt, ők 1994. április 12-én küldték el a hírcsoport spamjüket.

Az első igazán komoly kéretlen reklámlevél a nigériai levél néven elhíresült 419-Scam, mely 1997-ben jelent meg és 2003. február 19-én halálos áldozatot követelt.

A megnövekedett és zavaróvá vált spamtevékenység kiváltotta a spamellenes reakciókat is. 1998-ban Steve Linford megalapította a The Spamhaus Projectet, október elsején pedig az első spames könyv, a Stopping Spam is. 2001. április 20-án megjelent az első komoly spamszűrő, a SpamAssassin. 2003 januárjában egy konferenciát is összehívnak a tevékenység miatt, ez volt az első Spam Conference.

Az államok is rádöbbentek a spamek veszélyeire, az erőforrások lefoglalása miatti pénzveszteségre, így 2002-ben az Európai Unió kidolgozza a spamtörvényét, egy évre rá, decemberben pedig Amerikában megjelenik a CAN-SPAM törvény. Magyarországon 2004-ben kezd működni a Nemzeti Hírközlési Hatóság.

Ebben az évben már az első komoly büntetések is megszületnek. Az új spamtípusok megjelenésével (ilyen például a spimelés vagy a splogok) egyre több spammer árasztotta el a netet, így a hatóságok is léptek 2004 végén és 2005 elején letartóztatják Jeremy Jaynest és Anthony Grecót is.

2006-ra módosul a magyar törvényi rendelkezés is. Ekkorra datálhatjuk az első komoly összetűzést a spammerek és az anti-spames mozgalmak között: a spammaffia segítségével feltételezhetően Leo Kuvayev májusban ellehetetleníti a Blue Security nevű biztonsági céget a Blue Frog nevű szűrőprogramjuk miatt.

Forrás: Ez a cikk a GNU Szabad Dokumentációs Licenc alá tartozik, az "A spamek történelme" WikiSpam szócikk anyagát tartalmazza.

© halmaz.hu