Először is: az [origó] Techbázisában van egy jó és aktuális cikk, amit érdemes elolvasni. Ebből kiderül, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak kell bejelenteni a spammelés tényét. Ezt legkönnyebben és stilszerűen e-mailben tehetjük meg, figyelve a következőkre:
Ezen kívül ha a küldő láthatóen publikus e-mail címet adott meg vagy beazonosítható az internetes szolgáltatója, akkor küldjünk oda is levelet, ezt általában az abuse@szolgáltatóneve címre tehetjük meg.
Ha úgy érezzük, személyes adataink is sérülnek - pl. saját és nem céges e-mailt bombáznak -, akkor bátran írjunk az adatvédelmi biztosnak is, ide: adatved@obh.hu
Fontos, ezek a fenti dolgok mind hazai spamekre vonatkoznak!
Tegyük azért hozzá: minden spam, amit nem kérünk, azaz kéretlen ajánlat. Az is spam tehát, ha a 2001. évi CVIII.-as törvényre hivatkozva küldenek beleegyezést kérő levelet.
Ír erről egyébként Kelt, azaz Szedlák Ádám is, a legtöbb infót nekem is ő adta ehhez a bejegyzéshez. Az ő blogján olvasható egy bejegyzés is egy spamelő cégnél dolgozótól, íme:
"Ez sajna egy undorito dolog. En legalabb annyira utalom mint masok. Sajnos egy kis cegnel dolgozom. Fejlesztenek a kollegak. A fonokom pedig eleg begyepesedett agyu, es sajnos ot nem erdekli semmi… En is csak kozvetve veszek reszt ilyenben, mert az smtpket en allitom be. Ez egyikreszt a munkam. Spamokat kikuldeni sose voltam hajlando, azt mas kollega vegzi. De az a baj ezekkel az emberekkel nem tudjuk megertetni hogy amit akar hogy csinaljunk az erkolcsileg is es torvenyileg is “bun”! Nem nem nem...
Havonta uj ipt cserelunk, az smtpnek hasznalt gepet en hurcolaszom mindig uj helyekre, ahonnan meg nem fognak visszapattani a levelek egybol. :(
Utalom magam ilyenkor. Diak vagyok viszont, es ha nemteszem meg engem kirugnak es mas fogja csinalni akinek annyi kedve sincs ellen tenni vmit mint nekem...
Szomoru ezvan. Le kene loni oket? Igen :)"
Látható, hogy igazából csak az segíthet, ha sokan és sokszor bejelentenek egy-egy céget. Hiszen a mai napig úgy védekeznek, hogy nem is tudták, hogy ilyet nem szabad... Persze ezt egy abbahagyásra történő felszólítás után már nehéz újra eljátszani.
Végül pár jótanács, mit ne tegyünk, ha spamet kapunk: