Technika / Otthon rovat

Linkajánló
Gyógyító videojátékok
A legtöbb szülő kétségbe vonná, hogy a számítógépes és videojátékok a gyerekek számára hasznos időtöltést is jelenthetnek. Pedig a NASA kutatásain alapuló új módszer esetében éppen erről van szó.
Villám vissza nem tér?
A közmondással ellentétben igenis előfordul, hogy ugyanoda csap a villám, ahová korábban is. Érdemes tehát megelőző intézkedéseket tenni.
Azt hiszed, csak úgy lementheted?
Az amerikai hanglemezkiadók - a dalszövegek és kották eltüntetése után - az internetes rádiókat is megadóztatnák.
Játék a végtelennel
Kevesen vannak, akik ne szeretnének bele első látásra a fraktálokba - már ha találkoznak ilyennel -, a kezdeti lelkesedések azonban hamar elhalványulnak ...pedig fraktálvideót készíteni sokkal kevesebb vesződséggel is lehet.
Akadálymentesítés - olcsóbban
Sokan törik a fejüket, - vagy mert hozzátartozójukon akarnak segíteni, vagy mert kötelezve vannak rá, - hogyan tudják a legolcsóbban megoldani lakásuk, üzletük, panziójuk stb. akadálymentesítését, mozgássérültek számára a bejutás biztosítását.
109 éve született Tihanyi Kálmán
Kevés találmány van, amely jobban meghatározná mai életünket, ami annyira rányomná bélyegét az emberi civilizáció utóbbi ötven évére, mint a televízió. Ugyanakkor kevesen tudják: 1897. március 8-án született Tihanyi Kálmán fizikus, a katódsugaras képbontó, vagy ismertebb nevén a televízió feltalálója.
Klímával komfortosabb a munkahely
A korszerű irodaházak ma már elképzelhetetlenek klímaberendezés nélkül, de a régebbi épületekben is egyre gyakrabban keresik az ideális megoldást arra, hogy klímaberendezéseknek köszönhetően a zárt helyiségekben meghatározott hőfokot és páratartalmat érjenek el.
legelső oldal előző oldal1 2
© halmaz.hu